A szülő elfogadása
" Én részből rész vagyok, mely egy volt valaha "
/ Goethe /
A szüleink egész életünkön át az erőnk forrásai.
Ezt a mondatot hallva sokan - jogosan - megijednek a benne rejlő igazság súlyától.
Hellinger „szeretet rendjének„ egyik szabálya, hogy a szülő ad, a gyermek elfogad.
A szülő az életet adja a gyermekének. Az élettől nincs nagyobb. Ez az ajándék a kezdetektől ott van és azzal, hogy a gyermek megszületett, életben maradt el is fogadta.
Gyermekként az élettel együtt megkapjuk mindenüket amijük van, a bőrszínűket, a szemük formáját, a kultúrájukat, vallásukat, amiket ők kaptak a szüleiktől, amit saját maguk létrehoztak és néha a betegségeiket is. Nem válogatnak, mindent odaadnak és a gyermeknek nincs más választása, hogy el is fogadjon mindent.
Az ajándék, ami maga az élet olyan jelentős helyzetkülönbséget hoz létre a szülő és a gyermek között, ami egy életen át fent marad. Olyan óriási mértékben elbillen az adás és az elfogadás egyensúlya a szülő és a gyermek között, hogy ha akarnák sem tudnák egyensúlyba hozni.
Az életenergia áramlása a család rendszerében egyirányú: az egymást követő generációkon keresztül a felmenőkből áramlik az utódokba.
A rend következő szabálya, hogy aki kapja az tiszteli azt amit kapott és azt akitől kapta.
Jelen helyzetben a gyermek sohasem tudja viszonozni azt amit kapott, hisz nem tudja visszaadni.
A gyermek csak két féle módon tud viszonyulni ahhoz amit kapott és ahhoz akitől kapta.
Az első lehetőség, hogy a gyermek elfogadja, értékeli amit kap, tiszteli a szüleit.
Ezt a jogos tiszteletet sokszor csak felnőttként tudja a gyermek megadni a szüleinek, amikor már túl van élete „nehéz szakaszán” a kamaszkoron. Észreveszi és megfigyeli a körülötte lévő világot, fel tudja mérni amit kapott és elfogadott.
Második lehetőség, hogy ebben az életszakaszban a látottak, tapasztaltak, a kapottak mérlegelése után negatívan értékeli, túl kevésnek, túl nehéznek érzi amit kapott, ezért reklamál.
Ez a reklamálás, elégedetlenkedés, számonkérés egyenlő a szülőre való panaszkodással. Ezzel viszont önmagára is panaszkodik, nehezebbé téve saját életét.
Mind a két viszonyulási módnak megvan az „ára”.
Az a gyermek, aki elfogadja, tiszteli szüleit anélkül, hogy bármi mást akarna, bármi másra vágyna, az a gyermek önmagával is tisztában van, teljesnek érzi magát.
Ha valaki nem tudja elfogadni úgy ahogy kapta, mert igényeket támasztott a szüleivel szemben, kritizálja, vagy szemrehányásokkal illette őket folyamatosan arra kell figyelnie és így fokozatosan azzá válik, ami ellen védekezik. Az ellenállás folyamatosan felemészti az energiát, az életerőt. Csak ahhoz a kevés életerőhöz tud hozzáférni, ami ezen az ellenállások képes átjutni.
Ezt meghajlással és elfogadással tudjuk oldani, és megadni azt ami alapvetően jár a szülőnek, a tiszteletet. Ebben a pillanatban a gyermek lemond minden szemrehányásról a szüleivel szemben. A lélek mélyén olyan erő működik, ami a megbékélés, egymás kölcsönös elismerése és tisztelete felé irányítja az egész rendszert.
Az elutasítás, az ellenállás zavarai az élet több területén is okozhatnak problémát a gyereknek.
- Párkapcsolati probléma ( Az el-nem-fogadott, nem ismert szülő keresése a partnerben )
- Önértékelési, elfogadási zavarok ( Aki vonakodik elfogadni a szüleit, önmagát is tökéletlennek érzi. Folyamatosan önmegvalósítás keresése. „A szeretet rendjével összhangban van az, ha a gyermek azt mondja: „Nagyon sokat adtál nekem, és ez elég. Én ezt nagyra becsülve és szeretettel elfogadom”. Az a gyermek, amelyik így érez, boldognak és sikeresnek érzi magát, nem számít, hogy korábban mi történt.
- Depresszió ( Kirekesztett, tiltott szülő. „ Csak ne legyél olyan, mint az anyád/apád. „ Kirekesztésnél a hely visszaadásával, tiltásnál, az engedély megadásával lehet oldani. )
- Szülőktől való elszakadás részleges vagy teljes hiánya ( A vádolt szülőtől nem tud a gyermek elszakadni. A követelés köti a szülőhöz. )
- Az elfogadásnak megvan az a különös hatása, hogy elválaszt. ( „Amilyen gyenge önmagában az egyes ember cselekedeteiben a mindenható gondviselés akaratával szemben, olyan hatalmas, ha a gondviseléssel összhangban cselekszik!
Abban a pillanatban ráömlik az az erő, amely a világ nagy eseményeit jellemzi csak." /Peter Orban : A Plútó/ )
Egy gyermek maga a szülei.
Más szülőknek más gyermekei lennének.
Ez az ima a szülővel és az élettel való egyetértést segíti.
Bert Hellinger/ Ima az élet hajnalán
Kedves Anya / Apa !
Elfogadok Tőled mindent, az egészet,
Mindennel, ami vele jár,
És azon az áron fogadom el, amibe ez Neked került
És amibe nekem kerül.
Kihozok belőle valamit a Te örömödre ( emlékedre ).
Hogy ne legyen hiába.
Megtartom tiszteletben,
És ha szabad továbbadom, ahogy Te.
Elfogadlak Anyámként /Apámként,
Te pedig elfogadhatsz lányodként / fiadként.
Te vagy számomra az igazi, és én vagyok a te igazi gyermeked.
Te vagy a nagy, én a kicsi.
Te adsz, én elfogadok.
Kedves Anya / Apa !
Örülök, hogy Apát / Anyát választottad.
Ti ketten vagytok számomra az igaziak.
Csak Ti!
Források:
Peter Orbán – A családból fakadó erő
Gunthard Weber – Kétféle Boldogság
Bert Hellinger - A forrás nem kérdi, merre visz az útja
Peter Orban – A családállítás tankönyve
Internet
Szarvas Éva
2017. március